Friday, March 22, 2013

Al-Hijr szúra idézete



Mekkai kinyilatkoztatás
Al-Hijr szúra idézete
Magyar fonetikus kiejtse: El-Hidzsr
El-Hidzsr
Allah, a Könyörületes és az Irgalmas Nevében
*Elif Lem Ra Ezek az írás és egy nyilvánvaló Korán versei/jelei.Azok, akik hitetlenek, talán szeretnék majd, ha muszlimok lettek volna.Hagyd Őket, hadd egyenek, élvezzenek és kecsegtesse őket az evilág reménye! Ám majd megtudják!És nem pusztítottunk el egy várost sem, csak úgy, hogy előre megszabott írásuk volt.Nincs nép, amely megelőzné a határidejét és nem is késleltetheti.És azt mondják: "Te, akinek leküldetett az intés! Bizony, te bolond vagy!Miért nem állasz elő nekünk angyalokkal, ha igazmondó vagy az igazmondók között?"Mi azonban nem küldünk le angyalokat, csak az Ítélet igazságával. Ám akkor sem kapnak haladékot.Bizony, mi leküldtük az írást. És bizony, mi őrzői vagyunk annak.Már teelőtted küldtünk küldötteket a hajdanvoltak pártos (Sia) gyülekezeteihez.És egy küldött sem jött el hozzájuk úgy, hogy ne űztek volna belőle gúnyt.Mi bocsátjuk be azt a bűnösök szívébe,ám ők nem hisznek benne - noha már előttük megvolt annak a szokásos módja, ahogy Allah a hajdanvolt hitetlen népeket megbüntette.És ha kaput nyitnánk nekik az égben és ha naphosszat felhághatnának azon keresztül,azt mondanák: "Csak elkápráztatták a mi szemünket, vagy inkább olyan emberek vagyunk, akikkel varázslat történt."És tornyokat helyeztünk az égre és fölékesítettük őket azoknak, akik szemlélik,és megőriztük azokat az összes megkövezett sátántólkivéve attól, aki orozva odafülel, ám azt világosan látható tűzcsóva követi.És a földet kiterítettük és reá vetettünk szilárdan rögzített hegyeket, és mindenféle jól kiegyensúlyozott dolgot sarjasztottunk rajta.És elhelyeztünk benne táplálékot nektek és azoknak, akikről nem ti gondoskodtok.Nincs semmi sem, aminek a tárháza nem nálunk lenne. És csak meghatározott mértékben küldjük le azt.És elküldtük a szeleket, amelyek esőfelhővel viselősek. És vizet bocsátottunk le az égből és megitattunk titeket azzal. És nem ti tároljátok azt.És mi vagyunk azok, akik életre keltünk és halálba küldünk, és mi vagyunk az örökösök.És bizony mi tudjuk, kik azok, akik előresietnek közöttetek, és kik azok, akik hátramaradnak.Az Urad, majd Ő fogja összegyűjteni őket. Bizony, Ő Bölcs és Tudó.És teremtettük hajdan az embert száraz agyagból, megformált sárból;és megteremtettük a dzsinneket korábban a szemúm tüzéből.És emlékezz arra, amikor a te Urad azt mondta az angyaloknak: "Bizony én embert fogok teremteni, száraz agyagból, megformált sárból.Amikor megformáztam őt és életet leheltem belé a lelkemből, akkor vessétek le magatokat előtte földre borulva!"És mindenki az angyalok között földre borultkivéve Iblist. Ő megtagadta azt, hogy leboruljon a borulókkal."Iblis!"- mondta Allah. "Mi van veled, hogy nem borulsz le borulókkal?""nem azért vagyok" - mondta az -, "hogy egy ember előtt leboruljak, akit te száraz agyagból, megformált sárból teremtettél.""Pusztulj innen!" - mondta Allah. "Bizony, te megkövezendő vagy!És átok lesz rajtad az ítélet Napjáig!"Iblis azt mondta: "Uram! Adj nékem haladékot addig a napig, amíg halottaikból föl nem támasztatnak!""Íme, azokhoz tartozol" - mondta Allah -, "akiknek haladék adatottegy meghatározott idő napjáig."Iblis azt mondta: ,Uram! Azért, mert tévútra vittél engem, tetszetősen fölékesítem majd nekik azt, ami a földön van és bizony, mindannyiukat félrevezetem -kivéve a hozzád őszinte szolgáidat közöttük!""Ez az én hatalmam alatt való egyenes út" - mondta Allah."Az én szolgáim fölött nincs hatalmad, kivéve azokat, akik a tévelygők között téged követnek."És a gyehenna tüze lesz mindannyiuk találkozóhelye.Hét kapuja van annak, és mindegyik kapunak egy rész lesz közülük elosztva.Az óvakodók azonban kertekben és forrásoknál lesznek."Lépjetek be békességgel, biztonságban!"És eltávolítjuk azt, ami gyűlölség a szívükben lakozik, úgy, hogy testvérek gyanánt hevernek a kereveteken egymással szemben.Nem nyomasztja ott őket fáradtság és nem fognak kiűzetni onnan.Add hírül a szolgáimnak, hogy én vagyok a Megbocsátó és a Könyörületes,és hogy a büntetésem fájdalmas büntetés!És adj hírt nekik Ábrahám vendégeiről!És emlékezzetek arra, amikor beléptek hozzá és azt mondták: "Békesség!" "Bizony" - mondta ő-, "mi félünk tőletek.""Ne félj"- mondták ők-, "örömhírt hozunk neked egy tudással rendelkező fiúról."Ő azt mondta: "Örömhírt hoztok nekem egy fiúról, holott már utolért az öregség? Miféle örömhírt hoztok hát?"Azok azt mondták: "Az igazságnak megfelelően hozunk neked örömhírt. Ne add hát föl a reményt!""Ki vesztené el a reményt Ura irgalmában" - mondta ő-, "ha csak nem a tévelygők?""És mi járatban vagytok, küldöttek?" - mondta tovább.Azok azt mondták: "Bizony, mi küldetésben vagyunk egy néphez, amely bűnös -kivéve Lót családját. Megmentjük őket mind,kivéve a feleségét. Így rendeltük el. Ő bizony azok közé tartozik, akik hátramaradnak."És amikor a küldöttek Lót családjához érkeztek,azt mondta ő: "Ismeretlen emberek vagytok ti.""Nem!" - mondták azok. "Azt hozzuk el néked, amiben ők kételkedtek.Mi az Igazságot hoztuk el neked, és bizony, mi az igazat mondjuk.És kerekedj föl a családoddal akkor, amikor az éjszaka a legsötétebb. És menj a hátuk mögött, és nem szabad egyikőtöknek sem visszafordulnia, hanem menjetek, ahová parancsot kaptatok!"És feltártuk előtte azt a dolgot, hogy reggelre kelve írmagja sem marad ezeknek,és a város lakói örvendezve jöttek Lóthoz.Lót azt mondta: "Ezek az én vendégeim. Ne szégyenítsetek meg engem!És óvakodjatok Allahtól és ne hozzatok gyalázatot rám általuk!"Azok azt mondták: "Vajon nem tiltottuk-e meg neked, hogy bárkit is vendégül láss?""Itt vannak a leányaim" - mondta Lót -, "ha így akartok cselekedni."Az életedre! Bizony, ők az eszeveszettségükben tévelyegnek!És napfelkeltekor kiáltás ragadta meg őket.És fölfordítva pusztítottuk el a várost és szidzsilből való köveket záporoztunk rájuk.Bizony, jelek vannak ebben a figyelmeseknek.És valóban, az bizony egy el nem múló úton van.Bizony, jel van ebben a hívőknek.És a cserjés lakói bizony Kegyetlenek voltak.És bosszút álltunk rajtuk. Mindketten nyilvánvaló példával szolgálnak.És al-,Higr lakói is hazugsággal vádolták hajdan a küldötteket.Elhoztuk nékik a jeleinket, de ők elfordultak azoktól.És a hegyekből házakat faragtak ki, hogy biztonságban legyenek.Ám reggelre kelve kiáltás ragadta meg őketés nem használt nekik, amire földi életükben szert tettek.És mi valóban megteremtettük az egeket és a Földet. És az óra bizony el fog jönni. légy hát elnéző illendő módon!Bizony, az Urad az, aki mindenek teremtője és tudója.És mi elküldtük néked a hét Meszeni (Szeb'en minel-meszeni) és a hatalmas Koránt.Ne mereszd a szemedet arra, amit egyes csoportjaiknak (Ezuedzsen minhum) haszonélvezetre adtunk! És ne légy szomorú miattuk! És vedd szárnyaid alá a hívőket!És mondd: "Én vagyok bizony a nyilvánvaló intő."ahogy leküldtünk a szétosztókra,akik a Koránt Ídinnek tartották.Az Uradra! Mindannyiuktól számon kérjük majdazt, amit cselekedtek.Hirdesd hát azt, amire parancsot kaptál, és fordulj el a társítóktól!Bizony, mi elegendőek vagyunk nektek a gúnyolódókkal szemben,akik Allah mellé egy másik istent helyeznek. De majd megtudják!Jól tudjuk, hogy elszorul a szíved attól, amit mondanak.De hirdesd Urad dicsőségét, és légy azok között, akik földre borulnak!És szolgáld Uradat, míg el nem jő hozzád a bizonyosság.

No comments:

Post a Comment